Jól érzem magam. Vérnyomást ne mértem, cukorszintem 107. Holnap megyek a kardiológiára. 25-re vagyok programozva béltükrözésre.
Fura, hogy egy potenciálisan halálos betegség kell jöjjön, hogy wz ember átértékeljen dolgokat. Sok minden ami fontosnak tünt elveszti jelentőségét. Más: család, négylábú barátok, a természet maga felértékelődik. Az anyagi javak, új ruha, háztartási gép, autó okafogyottá válik.
Már annak lehet örvendeni, hogy felkelt a nap és még élünk. Ekkor döbben rá az ember, hogy nem szabadna halogatni dolgokat mert az idő véges és lehet soha többet nem lesz alkalom rá. Ekkor jön rá, hogy mennyire szrházi volt amikor szeretteire nem fordított elég időt úgymond “fontosabb” dolgokért.
Elmúlik viszont a félelem, hogy mit gondolnak erről vagy arról az emberek. Rájöttem, 56 év kellett hozzá és sok mindentől kímélt volna meg az életben, hogy lehet és sokszor kell nemet mondani.Még akkor is ha ezzel valakit magunkraharagítunk. Ki meri mondani az ember amit másképp nem mert volna.