Gyatrán vagyok

Az utóbbi napokban gyatrán érzem magam. Volt egy kemény hasmenéses időszak. Minimum napi hússzor voltam a WC-n és egyszer el sem jutottam odáig. Előjött a bal kezem enyhe bénulása. Nem tudom mi lehet a oka. Ami változott az a fokhagyma, szeszes macerátum

Neki fogjak  CT készítetni, Doplert és elgondolkozzak a nyaki érműtéten mert nem szeretném ha lebénulnék

Szájsarok repedés

Minden újabb fellángolását a betegségnek szájsarok repedés előzi meg és kíséri. Nem tudom mi a magyarázat rá. Most is megjelent a szájsarok repedés és utána rögtön a hasmenés, az alhasi fájdalom, a rossz közérzet, sápadtság, étvágytalanság.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, Augusztus 17-én ennek a közepében vagyok. Dolgozok, teszem a dolgom, de minden akaraterőmre szükség van ehhez.

Bár már a könyökömön jön ki a sok tea muszáj lesz megint nekifogjak inni a gyógyteákat. A beírás óta most 19-ét írunk. Kicsit jobban vagyok. Reggelente iszom a cickafark teát. Tegnap megkezdtem az alkoholban feloldott fokhagyma kivonat ivását is. Mivel az eladás is kezd helyreállni az antikváriumban a tavaszi kegyetlen idő után lassan beszereztem mindent amit addig használtam, de a szűkös időkben más kiadás volt a fontosabb.

Ezt meg a Facebookon olvastam Itt Romániában is érvényes mert világszinten kidolgozták az egészségügy protokolljait. A halál felé vezető procedúrát

Elmondom, hogyan fogsz meghalni.
Fáj a derekad már egy ideje, időpontot kérsz a háziorvoshoz. Ő beutalót ad, mondjuk, a reumatológushoz. Időpontot kérsz, kapsz is, 3 hónap múlva. Ő nem talál semmit, de nem is nagyon foglalkozik veled, pedig elég lenne egy ct. Visszamész a háziorvoshoz. Ő töri a fejét, elküld a nőgyógyászhoz. Időpontot kérsz, kapsz is, másfél hónap múlva. Ő sem talál semmit, de nem is nagyon foglalkozik veled, pedig elég lenne egy szimpla ultrahang. Kicsit vársz, mielőtt visszamész a háziorvoshoz, mert már ciki az egész. Aztán mégis, mert már nem csak a derekad fáj. Röstelkedsz, időpontot kérsz, háziorvos is kissé feszült, mondja, biztos idegi alapon van, manapság mindenkinek idegi alapon van minden. A tb, amit fizetsz, az nem idegi alapon van, az csak úgy van, értelme nem sok. Háziorvos elküld belgyógyászati vizsgálatra. Időpontot kérsz, bár január van, júliusra kapsz, hiába próbálsz egyezkedni a feszült asszisztenssel, gyűlöl, pedig nem is ismer. Kicsit elgondolkodsz azon, hogy miért ilyen undok, aztán arra jutsz, hogy nyilván azért, mert beteg vagy, és valahogy minden beteg eltér a normálistól, tehát deviáns, az meg macera, procedúra és meló, szóval megérted, hogy ismeretlenül is utál. Valahogy már így vagy magaddal te is. És még az a fájdalom is. És hogy teher lettél, nem csak az egészségügynek, de a családod is felbolydult.
Aztán a diagnózis… Azonnal kórház. Hirtelen felgyorsulnak az események, csak kapkodod a fejed, a harmadik nap reggel még azt gondolod, hogy lesz negyedik nap is. Nem lett, annyi volt az áttét. És képzeld, már egy hete halott leszel, de még mindig lesz olyan eredményed, ami nem készült még el.
Nem hiszed? …….. 🚑
/Rita Németh-Kovács /

 

Prosztata és végbél rák

Nekem az volt az egyik gondolatom, hogy a végbéldaganat okozója  a prosztata nagyobbodás mert a megnőtt prosztata nyomja a végbél falát, szűkíti bél belterét és ezért megnehezül a székelés, sebesedés alakul ki ami aztán elrákosodik. Ez egy futó ötlet volt, de a kezembe került egy 1956-ban kiadott, a végbél betegségeit taglaló könyv amelyről már tettem említést korábbi bejegyzésemben és ott pont ezt taglalják. Szóval, mivel a prosztata panaszaimat csak időlegesen szüntette meg a Prostatosalm ayurvédikus gyógyszer tökmagolaj tablettával kombinálva és a Fares gyógynövénykivonatokat tartalmazó gyógyszere nekem egyáltalán nem használt gyógyteákat fogok inni.

Erőnlétem jó. Vasárnap 13 kilométert kutyagoltam kutyáinkkal és újrafestettem a kerítést mert nem tetszett a színe. Viszont most előjött egy hasmenéses szakasz és az Immodium nem állította meg.

Az orvosok nem tűrik a kritikát?

105543639_571657746881165_925775141746553008_o

Elnézést kérek azon orvosoktól akik hivatásként élik meg munkájukat, de ez a rajz nagyon sokukra jellemző

Személyesen eddig két esettel találkoztam. Egy ismerősöm felesége aki családorvos és őt ismerem személyesen tiltólistára tett mert kétségbe vontam a Korona dogmát. Nem érvelt, cáfolt, hanem letiltott. Aztán egy másik dokival keveredtem vitába arról, hogy mi az oka annak, hogy egyes betegeket megbetegít a vírus és másokat nem holott a kórokozó elmélet szerint ha a vírus a betegség oka akkor mindenki meg kellene betegedjen. Nem válaszolt. Törölték a bejegyzést és az alatta levő hozzászólásokat.

Két esetből nem vonhatok le messzemenő következtetést, de a jelenlegi állítólagos járvány kapcsán több orvos nyilvánult meg arrogánsan mintha senkinek nem tartoznának felelősséggel, senki nem kérdezhet tőlük, senki nem vonhatja kétségbe döntésüket. Nagyon sokan az orvos társadalomban elszakadtak az élettől. Nem tudatosul bennük, hogy minden döntésük emberi életeknek vethet véget. Lehet ez védekező mechanizmus és enélkül nehéz lenne minden nap betegekkel dolgozni, de azért az arroganciának nem lenne helye.

Lassan 57 év

Tavaly amikor megtudtam a diagnózist nem tudtam, hogy még megérek a szülinapot. Azóta a másodikat ünneplem majd harmadikán. Ami a legfontosabb jól vagyok, fent vagyok. Ezzel rácáfoltam a másik orvosi véleményre is mert egy másik orvos tavaly Februárban amikor megkérdeztem tőle mi fog történni ha nem műttetem meg magam azt mondta, hogy egy másfél éven belül keserves kínok között fogok meghalni. Ezzel szemben ezeket a sorokat az antikváriumunkból írom. Miután bezárom két órakor kicsit megpihenek és fogok neki lekenni grunddal a kerítést. Holnap meg 10 kilométert fogok sétálni a kutyáinkkal.

Leckének jó lecke. Megtanultam, hogy ne aggódjak minden apróságért. Hogy létezik gondviselés. Hogy nem kell úszni az árral szembe hanem hagyni magunkat a gondviselés hullámára. Hogy minden nap csodálatos amelyikre ismét megébredek. Hogy nincs fontosabb a családnál. Hálás vagyok minden napért és még a ház előtti seprés lehetőségét is ajándékként élem meg.