Capecetabine

Ma megkezdem a 15 napos Capecetabine-os kezelést. Ebből kaptam egyszer 25 napig é egyszer 20 napig. Ez 15 napos kezelés lesz és 18-án megyek ellenőrzésre. Az orvosnő szerint folytatni fog kelleni három hetente a kezelést infúzióban kapott kemoterápiával és most, hogy működik a sugárgép sugárzással kombinálva. A tanulmányok azt mutatják, hogy az én estemben, a végbéldaganatnál a sugár és kemoterápiával kombinált kezelés esetében a gyógyulási esély 50 százalék. Remélem, hogy benne leszek az 50 százalékban. Ami az ereimet illeti egyelőre nem produkált tüneteket, de ezzel is el fog kelleni menjek ellenőrzésre. közben elindítottam a betegnyugdíjazásomat.

A JÓ HALÁL TITKA

“Életünk végén fontos a mentális izgatottság csökkentése. A haldoklásnál fellépő félelem és a megbánás elkerülésére a legjobb módszer, ha életünk folyamán az időnket és energiánkat értelmesen hasznosítjuk. Ennek a legmegfelelőbb formája, az emberi faj specialitása: mások szolgálata.
Az emberi intelligencia és emberi képességek maximális hasznosításának legmegfelelőbb formája szolgálni és segíteni másokat. Így, az életünk végén nem érzünk megbánást. Megtettük amit tudtunk, életünk hasznos és értelmes volt. Most itt a vége, szomorú vagyok, de nem bánok semmit.” ( Dalai Láma)
Ezen a téren még nagyon sok tennivalóm van, hogy meg nyugodt lélekkel távozzak.
Talán ez is a kulcs betegségemhez a tibeti gyógyászat szerint mert nem igazán éltem Istenes éetet. Talán még marad annyi időm, hogy kevesebb megbánás maradjon bennem.
Úgy amúgy egészségileg egészen tűrhetően vagyok. Kevésbé gyakori a székletem. étvágyam és erőnlétem jobb. Hosszú idő óta most vasárnap tudtam Szeptember óta először megsétáltatni a kutyáinkat. Kb. 5 kilométert. Dolgozni is majdnem teljes program szerint dolgozok az antikváriumban

Ma van a rákosok világnapja

Sajnos egyre többen vagyunk és biztos kezelés ugyanolyan távolinak tűnik mint évekkel ezelőtt.
Mos két évvel a diagnózis , menni könyvet beszerezni, Sok mindenen mentrem keresztül. Váltakozott bennem a páni félelrem és az alaptalan remény. Egyelőre megint dolgozok 10 órától este 7 óráig, délben 2 óra ebédszünettel. Ezenkívül vannak reggeli teendőim a ház körül. Kapcsolódó mint a k9nyvbeszerzés, banki intézni valók, stb Ez az első “rendes” munkahetem. Ma Csütörtük este fél hatra nagyon fáradt vagyok. Alig várom hétvégét, hogy kicsit pihenhessek. Ismét bujkál bennem a régi gondolat, nem tudom miért, hogy keressek egy tibeti gyógyászt. talán ők azok akik képesek kiegészíteni a nyugati, testet kezelő gyógyászatot q lélek kezelésével.
Hogy hol állok azt holnaphoz egy hét meglátom. Akkorra programoztak CT-re. Remélem hatott az eddig kapott két hemoembolizáció.
Van jó hír is. A xukros eredményeim javultak. Annyira, hogy felére csökkent a gyógyszeradag

3 nap alatt kétszer fúrtak ki

A múlt héten 3 nap alatt kétszer fúrtak ki Befejezték a májam hemoemboliációját é megpróbálták feltenni a sztentet a nyaki ütőerembe. Ezzel aztán felhagytak mert a nyaki ütőér összeomlott. de kiderült, hogy a baloldali ütőér új ereket fejlesztett a jobb agyféletekém vérellátására. A doki szerint ez kizárja egy újabb agyvérzés veszélyét.
Jelenleg az o onkológia Február 12-re programozott új CT.re, hogy lássuk meg hol tartunk a kezeléssel és hogy, honnan folytatjuk

Új CT

Ma voltam CT_n a msrosvásárhelyi Megyei Kórházban, hogy nézzék meg a hemoembolizáció hatását a májáttétekre. A hír jó. A hemoembolizációval kezelt májáttétel eltűntek. Hátfőn fekszem be, hogy kezeljék ugyanazzal az eljárással és remélem hasonlóan jó eredménnyel a máj másik részét. Egy kis szerencsével ugyanazzal a beavatkozással felteszik az eldugult nyaki ütőerembe a sztentet is és ezzel remélem, hogy helyreáll munkaerőm vagy legalábbis csökken a kimaradások, kórházban töltött napok száma. Érezni is jó érzem magam. Tegnap 6,7 km-t gyalogoltam és tudtam dolgozni az antikváriumban is. Ha minden rendben lesz akkor, reményei szerint Február elején már teljes gőzzel működhetek.Mint minden beavatkozásnak ennek is van veszélye ezért kicsit félek. Főleg, hogy sorrendben e lesz a harmadik alkalom, hogy ágyékon keresztül jutnak el a májamba é a nyaki ütőérbe. A legrosszabb benne, hogy 24 órát nem szabad mozgatnom a kilyukasztott lábam. Számomra ez fölöttébb kellemetlen mert bélpanaszaim miatt gyakrabban kellene trónoljak. Valahogy kibírom azt a napot. Ha minden rendben lesz, akkor még 1 napot tartanak a kórházban és utána hazaengednek. Utána még egy hét pihenő vár rám, hogy kellően megerősödjek

Hétfőn kezelik a májam

Ha addig nem változik valami ebben a bizonytalan világban mert most semmi sem biztos.
Amit erről a kezelésről olvastam, az Irinotecan májba fecskendezése, nagyon jók a referenciák. Sikeresen használják pont annak a típusú rákos daganatnak a kezelésére ami nekem van. Kicsit félek ettől a beavatkozástól, de az ember fél az ismeretlentől. Állítólag egy napos befektetésre lesz szükség és aznap elhagyhatom a kórházat. Hátra marad egy későbbi időpontra a sztent felhelyezése. Ezt tudom mivel jár mert nézték már katéterrel a nyaki ütőerem. Ami benne a kellemetlen, mert bélgonddokkal küszködök az 24 órás mozdulatlanságra ítélve. Ennyi ideig nem mozdíthatom a lában. Tehát előtte nem eszek és szedem a Lopedium hasfogót, hogy minél kevesebb kínnal viseljem el azt a napot ameddig ismét lábra állhatok Még meggondolom, hogy kérek e nővérkétől altatót, hogy hamarabb teljen el a nap

Máj kemoterápia

Legutóbbi kórházi kezelésemkor azt javasolták, hogy helyileg juttassanak a májba egy Irinotecan nevű szert. Ehhez máj, vese és vérkép analízis kellett. Ezt ma megcsináltam. Megjött az eredmény. Eljuttattam az orvoshoz aki a beavatkozást végezné. Most a válaszára várok. Ha van fejlemény megírom. Ennek a lehetőségnek nagyon megörvendtem és nagy reményt fűzök hozzá a májáttétem kezeléséhez- Ami z nyaki ütőeret illeti itt is várok. Arra várok, hogy megérkezzen a megfelelő méretű sztent amit katéterrel felhelyeznek a szűkület helyére. Szóval ez az év várakozással telik

Érműtét

Holnap fekszem be nyaki érműtétre. Kicsit félek tőle. Remélem nem fog hosszú időre kivonni a forgalomból és még dolgozhatok q karácsonyi ünnepek előtt. Azt is remélem, hogy a végén annyi vért fog kapni az agya, hogy emlékezni fogok a leánykori nevemre is

Műtét

December 8-ra programoztak a nyaki ütőérműtéttel, Persze kell friss COVID teszt. Annak ellenére, hogy egy orvod ismerősöm szerint a kollégák aki ezt kérik szakmailag teljesen analfebéták mert 3 hete lettem pozitív és még gy jó ideig nem fertőzök. Szóval teljesen fölösleges dogot kérnek. Na de végigcsinálom amit kérnek csak végre legyek egyenesbe a műtéttel mert anélkül bármikor fennáll a bénulásveszély

Görcsöl a hasam

Két napja nagy fájdalommal járó alhasi görcsöm van. Egyelőre No-spa val valamennyire tudom tompítani, de fel fog kelleni keresek egy gasztroenterológust. Nagyon félek a bél beszűkülésétől, elzáródásától. Amúgy, összeszorított fogakkal tudom tenni a dolgom, de az is igaz, hogy délután öt órakor amikor zárom az antikváriumot egyfolytában lesem az órát, hhgy hozza megváltó program végét